4. fejezet - Ébredés

Ébredés

            Chase az éjszaka semmit sem aludt, így mikor telefonja halk ciripelésbe kezdett ébresztő gyanánt a fürdőbe osont és felfrissítette magát. Mikor a tükörbe nézett, azt hitte, ott menten elájul, fiú létére. Szörnyen nézett ki. A zöld szeme tompán csillogott, és jó nagy fekete karikák éktelenkedtek a szemei alatt, arca sápadt és beesett volt. Hiányzott neki az alvás. Még arra sem volt ereje, hogy a hajával foglalkozzon, így úgy hagyta, ahogy azt Isten teremtette. Hátul a nyakába lógott, és a végei a szemeibe is belelógtak, de nem volt ereje ezzel foglalkozni. Visszament a szobájába, halkan bepakolt hétfőre és ruhát váltott. Egy fekete farmer, és egy egyszerű piros kockás inget kikapott a szekrényéből, gyorsan átöltözött, majd kilépett a szobából és lefutott a konyhába. Az anyja már ott sürgött-forgott a reggelit készítve.

-         Jó reggelt! – köszönt nagy mosollyal a fiának, majd mikor meglátta annak nyúzott arcát elkomorult. – Minden rendben?

-         Ja – mondta Chase, majd elgondolkodott, hogy tényleg ennyire rosszul nézett-e ki. Valószínűleg igen, de mindegy. Gondolatban megrántotta a vállát, majd folytatta az útját. Elvett az asztalról egy pirítóst, majd kilépett az ajtón és beszállt kocsijába. Addig, amíg vezetett próbált nem nagyon elgondolkozni, már a többi ember érdekében. De nem nagyon ment neki. Egy folytában azon járt az agya, hogy mit kellene még tenni Sophiáért, vagy hogy mi a feladata így lovasként. Azon nem akadt fönn, hogy létezik az embereknél egy nagyobb hatalom, hisz ezzel tisztában volt, inkább az volt számára furcsa, hogy ő és Sophia is ennek a hatalomnak a része. Gyorsan beállt a megszokott helyére, a legközelebb az iskolakapuhoz, majd leült a lépcsőre és megint elgondolkozott. Vajon jól tette, hogy magához vitte a lányt?

-         Hé, haver, minden rendben? – érintette meg valaki a vállát. Felnézett s a fáradt zöld tekintett találkozott egy mosolygós kék szempárral. – Szarul nézel ki – mondta, miközben leült a srác mellé.

-         Kösz, Nick! – mosolyodott el Chase gúnyosan.

-         Szívesen, máskor is! – nevetett a társa gúnyosan.

-         Nem tudod, hol van Soph? – lépett hozzájuk Troy. Ő is fáradtnak tűnt, mintha szintén egész éjjel fent lett volna.

-         Nem – rázta meg a fejét Nick, majd mindketten Chasere néztek.

-         Hát… - vakarta meg a fiú a tarkóját, nem szeretett hazudni, de úgy néz ki, muszáj lesz neki.

-         Te tudsz róla valamit? – csapott le rá a másik fiú.

-         Ami azt illeti igen. Tudjátok, az éjjel találkoztunk, és nem érezte jól magát, és mivel nem akarta a családját felébreszteni, hozzám jött fel és ma is szeretne még pihenni! – mondta végül. Félig meddig végül is igazat mondott. Ez nem számít olyan nagy hazugságnak. Troy egy megkönnyebbült sóhaj után ledobta magát a két fiú mellé.

-         Hál’ Istenek, azt hittem már valami komoly baja lett a tegnap éjszaka után… - mondta, majd hirtelen elhallgatott, mert rájött most már megint elszólta magát.

-         Tegnap éjszaka? Mi volt tegnap éjszaka? – értetlenkedett Troy.

-         Honnan tudsz te erről? – csodálkozott Chase.

-         Hát, tudjátok… az úgy volt… - kezdett bele a magyarázkodásba, de szerencsére az idegesen hozzájuk lépő Zafír kimentette őt.

-         Hol van Sophia? - kérdezte visszafojtott dühvel és aggodalommal. Chase már vett is egy nagy levegőt, hogy neki kezdjen a magyarázkodásnak, de egy váratlanul megszólaló hang megállította.

-         Itt vagyok. Mit szeretnél? – szólalt meg Sophia a lány mögött, mire amaz megpördült és ránézett a lányra. Sophián még mindig a ma éjjel felvett ruha volt, és ő sem nézett ki a legjobban, fáradt volt és nyúzott. Magát szerencsére úgy, ahogy helyre tudta hozni, de belőle sütött a fáradtság.

-         Hova tűntél el az éjjel? Azt hittük valami komoly baj van – mondta a lány mögé lépő Sebastian.

-         Nem semmi lényeges nem történt. Csak Chase meg az anyja megint veszekedtek és ő egy kicsit kibukott, így átléptem hozzá – hazudta szemrebbenés nélkül a lány, majd egy jelentőségteljes pillantást vetett a fiúra, aki vette az adást, és gyorsan bólogatni kezdett. 

-         Oké, máskor majd szólj, talán meg tudsz vele kímélni a felesleges aggódástól – sóhajtotta a lány.

-         Felesleges aggódás? – kérdezett vissza gúnyosan a lány, miközben kecsesen leült Chase ölébe. Hát, igen milyen sokat számít a közvélemény. Róluk mindenki azt gondolta, hogy együtt vannak, így együtt is vannak, de csak a suli számára. Mindketten tisztában vannak vele, hogy ez nem szerelem, csak egy szoros barátság, és ez amolyan használjuk-ki-a-pletykákat-és-egymást helyzet. Valószínűleg mindkettő élvezi a játékot. A fiú kényelmesen átölelte Soph derekát, majd magához húzta és belecsókolt a hajába. Még a Joseph családdal is elhitették, hogy ők együtt vannak.

-         Szia! – suttogta a lány fülébe Chase.

-         Hello! – suttogta a lány is, arcát a fiú felé fordítva, így ő végre észrevehette azokat a jeleket, amiket eddig nem látott. A lány kimerült volt, ez látszott a szeme alatti karikákból, amit sikeresen eltakart alapozóval, de boldog, ami kiderült a csillogó zöld szemekből és a fekete szemhéjakból arra lehetett következtetni, hogy visszatért életereje. Halványan elmosolyodott, majd arcát közelebb tolta a lányéhoz és nyomott egy futó jó reggelt csókot annak hívogató ajkaira.

-         Igenis aggódtunk érted, mikor reggel megláttuk az üres ágyadat!!! – mondta Zafír, miközben dühösen felmordult.

-         Ja persze! Majd el is hiszem… - morogta az orra alatt, de sajnos a lány meghallotta, kiváló hallásának segítségével.

-         El is hiheted!

-         Figyelj, Zafír mindketten tudjuk, hogy én mit gondolok rólatok és már csak hálából vagyok veletek. És azt is tudjuk, hogy Symour csak szánalomból nem akar elküldeni. Úgyhogy én ezzel ezt a vitát lezártnak tekintetem – mondta, majd a szavainak jelentőséget adva felállt, majd belépett az iskolába. A barátai persze követék. És egy fél perc múlva megszólalt a tanítás kezdetét jelző csengőszó.

Mikor Sophia végre felébredt hirtelen nem tudta, hogy hol van, de hamar rájött, hogy Chase szobájában van, mert felismerte a fiú jellegzetes bútorjait.  Felkelt, majd felhúzta csizmáját és kiosont a fürdőbe. Valahonnan sejtette, hogy Chase anyja nem tud arról, hogy ő itt éjszakázott. Gyorsan rendbe szedte magát, majd ránézett az órára. Úgy számolta, hogyha rögtön indul, akkor még van esélye beérni a suliba csengetésre. Így gyorsan kiszaladt a házból, majd rögtön szárnyra kapott. Repülés közben az éjszaka történtek jártak az agyában. Tudta, hogy jól tette, hogy elmondta a fiúnak mi is ő valójában. Az éjszakai álom, vagy látomás hatására sikerült rájönni, hogy mitől lett rosszul. Egy Ősi vad ébredezik. Tudta jól, hogy ez elég nagy hatással lenne az emberekre és azt is tudta, hogy neki kell megállítania, mert talán ő az egyetlen, ki fel tudja venni vele a harcot.

„Ős Ősnek nem ellensége, de ha Sorsa úgy kívánja, csak egy Ős keze végezhet vele örökre.” Jól tudta, hogy rajta kívül nincs egy Ős sem jelenleg a Világban, azt érezni. Az Ősök közül a legtöbben Álmodnak, és várják, hogy eljöjjön az ő idejük. Az Álmodás egyike az Ősök egyik leghasznosabb képességeinek. Ezalatt az életerejük feltöltődik és a testük is képes regenerálódni. De van ennek az állapotnak egy hátulütője, ha egy lény egyszer Álomba merül, az nagyon sokáig nem fog magához térni. Sophia tudta, hogy majd egyszer neki is Álomba kell merüljön, de tudta, hogy annak még nem jött el az ideje, mert rá most van szükség.

Gondolatban már a most alvó Ősök neveit futtatta. Ő mindegyik Őst ismerte, és így egy sokkal nagyobb lista volt a birtokában. Próbálta csak a legrégebben Álmodókat figyelembe venni. Nem volt sok olyan Ős, akit most figyelembe lehetett volna venni. Maximum tíz fő, de semmit sem lehet tudni. Sophia reménykedett benne, hogy nem kell majd az Ébredőt megölni, hanem elég lesz a másik világba vezetnie. Vagyis remélte. Sok lényt megölt már, köztük a fajtársait sem mindig kímélte, de egy másik Őst megölni már neki is sok lett volna. Az Ősökre nem úgy tekintett, mint fajtársaira, mivel nem voltak szorosan ugyanazon fajnak a tagjai, hanem nekik ők voltak a testvérei, vagyis annyira nem, hisz volt testvére, és tudta, hogy milyen érzelmek fűzik őket össze, talán a legjobb kifejezés az lenne, hogy sorstársak. Hisz neki és a többieknek is ugyanaz volt a sorsa, ugyanazon rögös úton kellett mind annyiuknak végig mennie, hisz a sorsuk egy és ugyanaz.

Gyorsan leszállt egy félre dugott helyen, majd előre ment a barátaihoz a kapuhoz, de meglepetésben és bosszúságban volt része. Mivel ott találta Zafírt és Sebastian is. Szemrebbenés nélkül hazudott a szemükbe, és játszotta el a tökéletes párt Chaseszel, és még azt is az orruk alá dörgölte, amit mindhárman tudtak, hogy már csak a szánalom és a hála tartja őket össze, azonkívül semmi. Elég feszült volt a hangulat, mikor hárman a csengő előtt fél perccel beléptek az iskolába és mindenki ment az órájára.

Ebédszünetre az egész társaság összegyűlt és elfoglalt egy asztalt a menzán.  Az elsősök és a másodikosok már kezdték elfogadni, hogy ez a csapat az iskola legnépszerűbb csoportja. Igaz, mindannyian gyönyörűek voltak, és Sophia meg Chase messze vitte a prímet a legtöbb diák fölött kinézet ügyileg, mégis a legszebb társaságnak a Josephéket mondták, a földöntúli szépségükkel, de mivel ők nagyon maguknak valók voltak ezért lettek Ők a legmenőbb társaság. Chaseszel alig ültek le, miután kijöttek angolról, máris letámadta őket Aby.

-         Mi történt az éjjel? – kérdezte gyorsan a lány, mielőtt a két érkező bármit is tehetett volna.

-         Semmi. Már mondtam, Chasenél voltam, mert… - kezdte el a jól betanult és bevált szöveget a lány, de Aby félbeszakította.

-         Ugye nem ezzel akarsz beetetni minket, Tudjuk, hogy történt valami az éjjel, csak azt nem, hogy mi. Troy szólt, hogy dolga van, és megparancsolta, hogy mi ne csináljunk semmit se, de most már ő sem mond semmit nekünk. Csak ti hárman tudjátok, hogy mi történt az éjjel – mondta felháborodottan a lány.

-         Rendben – adta meg magát Sophia. – Egy régi barátom meg akart ölni a fejemen lévő pénzért és Chaseszel próbált meg zsarolni és eljutni hozzám. Nem történt semmi más, én megöltem, ő meghalt és kész. Nincs semmi jelentősége ennek az egésznek, ő bérgyilkos volt és engem akart, én erősebb voltam és megvédtem magam, ő járt rosszul. Pont. Ennyi. Mit akartok még hallani? – mondta a lány, és visszafojtatta fellobbanó haragját, de észrevette, hogy a közelben lévők megborzongnak már ennyi kiengedett energiájától is, aminek nagyon nem örült. Mi lesz akkor, ha egyszer arra kerül a sor, hogy pajzs nélkül is találkoznak?

-         Miért Chasehez mentél? Miért nem vissza a Joseph lakra? – kérdezte Nick, miközben átható kék tekintetével a lányt fürkészte.

-         Nézzétek, lehet, hogy hihetetlen de tudok dönteni, és felnőtt módra gondolkozni. Tudom, jól, hogy mit miért csinálok és csináltam. Több tapasztalatom van a döntésekben, mint nektek, egy birodalmat vezettem egy háborúban. Alig 300 évesen – fakadt ki Sophia. Majd felállt és elindult vissza órákra. Mikor látta, hogy a többiek nem követik visszafordult. – Nem jöttök? Mindjárt becsengetnek? – kérdezte, de ezzel egyidőben be is csöngettek órára. Nick, Sophia és Chase csendesen ballagva léptek be a terembe.  

-         Ne haragudj ránk, csak kíváncsiak voltunk – szólalt meg Nick hosszas hallgatás után.

-         Nem haragszok, csak nem szeretem, ha irányítanak, vagy ha számon kérnek. Mióta az eszemet tudom egyedül látom el magam, így nem szoktam hozzá a gondoskodáshoz – magyarázta ugyanolyan halkan Sophia, majd felült Chase asztalára, aki az ölébe hajtotta a fejét és ott pihent. Sophia ösztönösen kezdte el simogatni a selymes szőke tincseket.

-         Olyan…furcsa vagy néha – mondta Nick őket figyelve, ő tudta, hogy a kapcsolatuk csak barátság, de simán elhihetett volna többet is róluk. Ahogy ők viselkedtek.

-         Azt hiszem értem, mire gondolsz… - mosolyodott el halványan a lány, de a tekintete komol y maradt. – Nézd Nick nekem nem volt könnyű életem, mindig csak magamra számíthattam, így hozzá vagyok szokva a magányhoz. Az utolsó érzéseim is csak a fájdalom és a düh volt. Már a napját sem tudom, hogy mikor szerettem valakit utoljára. Eddig. Ti valahogy mindent felforgatatok.

-         És ez rossz? – kérdezet rá Chase felemelve tekintetét.

-         Nem. Épp ez benne a poén, hogy jó, hogy van valaki akire számíthatok - nevetett fel keserűen a lány, majd a helyére ült, mivel belépett a tanár.